Ballhoki, péntek, 2019 Június 14, Ballhoki VB 2019, 21:00
Szlovákia rendezi június 14.-22. között a ballhoki VB-ét, ez egy közös férfi és női VB lesz, amelyet minden két évben rendeznek. A férfiak már 13. alkalommal harcolnak a címért, a nők hetedszer. Harcolni a Kassai Steel Arénában fognak, ahol a jégkorong VB-ét is játszották. A főteremben az A kategória versenyez és néhány kiválasztott női mérkőzés, a másodikban a tovább jutásért harcolnak a B csoportból és a női mérkőzések megmaradt párbajait. Az amerikai csapat már 10 VB versenyen vett részt, először 1998-ban. Négyben eljutottak egészen az elődöntőbe. Gyakran nem bírkóztak meg az elődöntős mérkőzésekkel, ezután a párbajokkal sem a bronzért. A 2009-es évben hasonlóan a 4. helyet szerezte meg, mint amikor a B csoportban kezdett a VB-én játszani. A csoportját megnyerte, és bejutott az A csoportba Svájcon keresztül. A negyeddöntőben a kiemelt csapatra Kanadára talált, amelyet hosszabbításban megvert és a negyeddöntőbe jutott. Pozsonyban a 2011-es VB-én szintén a 4. volt. A legnagyobb sikere 2015-ben volt, amikor a svájci Zug-ban a döntőbe jutott, benne vereséget szenvedett Szlovákiával és ezüst érmet szerzett.
A cseh csapat résztvett minden VB-én eddig. Minden alkalommal, kivéve 2005-öt, amikor nem jutott be az elődöntőbe sem, minden alkalommal érmét szerzett. Aranyat 1998-ban, 2009-ben és 2011-ben. 2009-ben az egész versenyen egyetlen vereség nélkül jutott át, bár az elődöntőben Szlovákiával és a döntőben Indiával csak hosszabbátásban győzött. Mellesleg, India 2009-ben ezüst érmét nyert ebben a versenyben.
A mérkőzésen 3 pontszámos rendszer van, 3-szor 15 perc a játék idő, 10 percig tart a szünet. A sorrendről a csoportban a pontok száma, a kolcsönös párbajok, a gólkülombség és a több megszerzett gól dönt. A verseny kiemelt csapatai közé Csehország és Kanada tartoznak, ami kiderül a megszerzett érmék mérlegéből is. USA mérlege ebben az összehasonlításban nem olyan rózsás, ezért úgy gondolom, hogy a párbajban Csehország lesz a sikeresebb csapat. A bukmékerek is ezt így látják, de a szorzó erre a lehetőségre elégé szép értékben van.
A mi tippünk: Cseh Köztársaság győzelme – a legjobb oddsok az 1xbet fogadóirodánál 1,70